A maláj-félsziget esőerdői

A világkörüli utunk első másfél évéből körülbelül hat hónapot töltünk trópusi országokban és mivel a természetet jobban szeretjük a betondzsungeleknél, ezért természetes volt, hogy el kell jutnunk pár esőerdőbe is, amíg itt vagyunk. Első próbálkozásunk India volt, ahol az a biztos, ha vezetőt fogad az ember, ha az erdőben bolyongana – legalábbis mi olyan környékeken jártunk, ahonnan egyedül nem kerültünk volna ki egyben. Keralaban többször a lelkünkre kötötték, hogy India egyik, ha nem leghíresebb teaültetvényét meg kell látogatnunk, így jutottunk el egy egynapos lélekvesztő buszút után Munnarba, ahol az ültetvények mellett fűszerfarmok vannak az erdőben.

Még ha van olyan teaültetvény, ahova el is lehetett volna menni egyedül (bár a 15 kilométer tuktukkal nem tesz jót az ember költségvetésének), a hostelünk másnapra szervezett egy egész napos túrát potom 2400 forintért, amiben benne volt pár 50 fokos lejtőn való mászás a különböző farmok között, a növényvilág megismerése (az életben nem vettem volna észre a csüngő kávészemeket és a bújkáló gyömbért, ha nem mutatja meg nekünk a vezető), kutyafalkák kikerülése és a teaültetvények közti csámborgás. Sajnos a túránknak egy könyöktörés vetett véget, ezért örültünk, hogy volt vezetőnk, telefonhálózat nélkül nehézkes bejutni a kórházba a semmi közepén.

Az ilyen élmények után abban bíztunk, hogy Szingapúrban, a környék legfejlettebb városállamában picit biztonságosabb az önálló túrázás, a nemzeti parkok felfedezéséhez ott kevésbé előfeltétel Bear Grylls összes könyvének kívülről fújása. Bemelegítésként óvatosan a botanikus kerttel kezdtük, ahol legnagyobb meglepetésünkre egy esőerdő is található! (Természetesen az erdő volt ott előbb, a kertnek ez a második otthona, a folyó mellett volt eleinte.) Eleinte csak a botanikus kert miatt mentünk, ami önmagában egy csoda, de az egyik információs táblán az önkéntesek által vezetett túrák között megtaláltuk az esőerdő túrát, ami hatalmas szerencsénkre pont aznap volt (ha szombaton mentek a parkba, mindenképp nézzétek meg – akár online -, hogy aznap épp milyen túra van!).

Eleinte csak ketten voltunk a megadott időpontban a regisztrációs pultnál, de nem sokkal később megjelent egy thai-szingapúri pár és az önkéntes vezetőnk is. Egy rövid séta után, ahol a trópusi fügefákról mesélt nekünk – tudtátok, hogy a nőstény méh termékenyíti meg ezeket a gyümölcsöket belemászva a fügébe és az újszülőtt hímnemű utód kirágja az utat a nősténynek és ezzel véget is ér az élete? Illetve azok a tekergő ágas fák is fügék, az ágak benőnek a földbe és Indiában akkorára is nőhet egy fa, mint egy falu? – hirtelen egy fákból álló falat vettünk észre magunk előtt. Megérkeztünk az esőerdőbe.

Mivel ez egy „megbolygatott” esőerdő, pallóval a közepén, ezért másodlagos erdőnek hívják. A vezetőnk megmutatta a különböző levéltípusokat és hogy hogyan törnek a napfény felé és hogyan próbálják magukat megszabadítani az esőtől, megismerhettünk egy HIV vírust is gyógyító növényt és megnézhettük a Nelson Mandela által ültetett fát. Emellett megtudhattuk, hogy itt a trópusokon bizony nincsenek évgyűrűk, mert nem váltakozik a tél és nyár, mint nálunk, a fák törzsének nagyságából tippelik meg a fák korát. Ezen információk birtokában teljesen más szemmel tudtuk megnézni a másik két esőerdőt, amihez szerencsénk volt az elkövetkező napokban. A botanikus kertben található erdő körülbelül egy óra alatt bejártható, a pallók miatt eltévedni sem lehet, viszont mindenképpen ajánljuk, hogy a kertben akár egy teljes napot töltsetek el, megéri! Nekünk mindenképp vissza kell mennünk, mert pár órába nem fért bele minden.

Szingapúr rengeteg parkot és túraútvonalat rejteget, az interneten könnyedén elérhetőek a leírásaik is, így jutottunk el az azóta több utazó által említett Treetop walkhoz, ami Little Indiatól, ahol a hostelünk volt, csak fél órányi buszútra volt. Itt is ki volt táblázva minden útvonal, és bár közepes-nehéz útnak írták le, csak a páratartalom fárasztja le inkább az embert. Az úton majmokkal és mókusokkal találkoztunk, szerencsére a „vigyázz, kígyó” táblák nem váltották be a fenyegető ígéreteiket. A treetop walk nevéhez híven egy hatalmas függőhíd az esőerdő fölött, amin csak egy irányban lehetett menni. Próbáltuk minden egyes lépésünkkel magunkba szívni ezt a csodát és gyönyörködni a felejthetetlen látványban. Itt is vannak hosszabb séták, a tavak mellett is el lehet időzni órákat, de visszafele tartva eleredt az eső (Szingapúrban ránézésre folyton monszun van, szóval az esőzés inkább szabály, mint kivétel itt), szóval inkább buszra pattantunk, hogy megnézzük, miket láthatunk a nem messze levő éjszakai szafarin.

Szingapúr után Malajzia felé vettük az irányt, ahol, mint kiderült, a világ legidősebb esőerdejét találhatjuk. Taman Negara (ami malájul nemzeti parkot is jelent) a maga 130 millió évével és hatalmas terjedelmével Kuala Lumpurtól körülbelül 3 órányira fekszik, 2 helyi busszal könnyedén elérhető – ha épp nem kell 4 órát várni a második buszra, szóval Kuala Lumpurból bőven elég reggel 10-kor elindulni Jerantutba (sőt…), mert a második, ún. „dzsungelbusz”, ami Kuala Tahanba visz délután 3-kor indul csak.

Sajnos mind a dzsungelbusz indulási ideje, mind az esőerdőben levő függőhíd nyitvatartása olyan információ, amiből körülbelül 6 különbözőt találtunk az interneten, szóval ha meglátogatjátok, legyetek flexibilisek. A buszok 19-22 (Kuala Lumpur-Jerantut) és 7 ringgitbe (Jerantut-Kuala Tahan) kerültek, összesen tehát körülbelül 1800 forintba irányonként. A nemzeti parkot és a kis falut, amiben olcsóbb szállásokat lehet találni egy folyó választja el, amin 1 ringgitért (~70 forint) kelhetünk át. A parkba az engedély szintén 1 ringgit, a fotóengedély pedig 5. Az engedélyt elvileg le kell adni a túra után, hogy lássák, hogy élve kijutottál (és a túraútvonaladat is le kell jelenteni), de mi ezt csak utólag olvastuk, szóval remélem, nem keresnek minket napok óta. Többnapos túraútvonalakat is találhattok, szóval a biztonság kedvéért jelentkezzetek le és töltsétek le a maps.me alkalmazást, mert a dzsungelben nem lesz térerő.

Mi pénteken vettük nyakunkba az erdőt és úgy voltunk vele, hogy ha nagyon úgy tűnik, hogy túravezető nélkül nem bejárható, akkor másnapra próbálunk valakit találni. Szerencsére nem így volt, szóval a reggeli bemelegítőséta után, ami szintén a pallókkal teli úton keresztül vitt minket, elindultunk egy vadles irányába. Az úton 1 kilométer után elfogytak a pallók és rendes hegyi úton mehettünk tovább, sokszor a fák gyökerein felmászva vagy kötéllel felhúzva magunkat, visszafele pedig leereszkedve. A vadlesen volt pár emeletes ágy, így ott tölthetjük az éjszakát, ha nagyon szeretnénk. Elvileg a majmok, varánuszok, mókusok és piócák mellett tigrisek is vannak az erdőben, szóval ahogy gondoljátok 😊 Mondjuk után a térképen megnézve hiába mentünk 3 kilométert az erdő mélyébe, annyira hatalmas területet ölel fel, hogy valószínűleg a tigrisek mélyebben találhatóak! (Ha ez megnyugvást jelentene – de a les számomra nagyon hasonlított a csernobili óvodához, szóval nem biztos, hogy ottmaradtam volna estére.)

Hihetetlen élmény volt mind a három erdőt bejárnunk és nagyon örültünk, hogy nem kellett vezetőt fogadnunk India után! (Ilyen ez a low-budget utazás 😊)

Nektek melyik a kedvenc esőerdőtök?